2009. augusztus 9., vasárnap

Sült hús gombamártással és hercegnőburgonyával


Anyukámék már ma reggel elindultak a lakókocsival Hajdúszoboszlóra, az útra készített sült húsból hagyott nekünk egy ebédrevalót, hogy ne kelljen pakolás közben még főzőcskéznem is. Holnap ugyanis mi is csatlakozunk hozzájuk.
Volt fél kiló gombám a piacról, amit reggel gyorsan megpucoltam és felét a fagyasztóba tettem, felét pedig egy kevés olívaolajon jól megpirítottam. Mikor már szép színe volt, felöntöttem két deci főzőtejszínnel, sóztam, fehérborsoztam és összeforraltam. Egy evőkanál étkezési keményítővel kicsit besűrítettem és turmixoltam. Ezzel a mártás meg is volt. Öt szem közepes krumplit meghámoztam, karikákra vágva megfőztem, majd krumplinyomóval átnyomtam. Tejjel és vajjal kikevertem, viszonylag "keményre", kis borssal ízesítettem. Csillagcsöves habzsákba töltöttem és kis halmokat nyomtam a sütőlemezemre. Addig sütöttem 180 fokon, míg a teteje szép színt nem kapott. Ekkor kívülről ropogos kérge van, viszont belül finom puha.
Desszertnek csokitortát ettünk vanilía fagyival.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése