2009. augusztus 5., szerda

Panírozott gombócok


Hozzávalók: 20 dkg rizs, 25 dkg debreceni, 2 gerezd fokhagyma, 3 ek. olaj + a sütéshez, 2 tojás, 10 dkg zsemlemorzsa
A megmosott rizst egy evőkanál olajon kicsit megfuttattam, majd négy deci hideg vizet öntöttem rá, megsóztam és felforraltam, amint forrt, levettem a tűzről és kb. fél órát állni hagytam. Jól felszívta a vizet, nedves volt, de ez kell is a formázáshoz. A debrecenit húsdarálón ledaráltam és a maradék két evőkanál olajra ráreszeltem a fokhagymát, kicsit megpirítottam, majd megpároltam rajta a húst. Miután kihűlt a rizsből vizes kézzel gombócokat formáztam, úgy, hogy a közepébe egy-egy kanál debreceni került. A tojásokat felvertem, megsóztam és megforgattam benne a gombócokat, majd a morzsába is meghemperegtek a gömböcök. Forró olajban sültek aranyszínűre. Párolt, sült zöldséggel ettük.
Legközelebb köretként fog az asztalra kerülni azt hiszem, mert a család "vad" része - rajtam kívül mindenki - keveselte a húst benne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése