2010. november 26., péntek

Nesquik keksz újragondolva


Valamelyik nap kerestem egy receptet a blogomban valakinek és megtaláltam ezt. Úgy megkívántam, de nem volt hozzá itthon minden, tehát kicsit meg kellett variálni.

A kekszen annyit változtattam, hogy kihagytam belőle a cukrot:
25 dkg liszt
csipet só
tk. sütőpor
1 tojás
12,5 dkg puha vaj
4 evőkanál nesquik kakaó

A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrtam és golyókat formáltam a tenyeremben, szétlapítottam és az alábbi töltelékből a közepére tettem egy kis kanálnyit. Majd újra gombóccá alakítottam és tepsire ültettem a csúnyábbik felével lefelé. Krumplinyomóval lapítottam keksszé, így mintát is kapott a teteje. Kb. 10-11 perc alatt sültek meg 180 fokon.

Töltelék:
1,5 dl kókusztej
2 tojássárgája
egy cs. vaníliáscukor
3 ek. cukor
Fehér csokoládé forgács

A csoki kivételével a hozzávalókból gőz fölött sűrű krémet főztem, majd miután teljesen kihűlt kb. 7 dkg csokiforgácsot kevertem bele.

2010. november 25., csütörtök

Világok találkozása,...


...avagy hogy jön ki egymással az amerikai mogyoróvaj és az olasz mogyorókrém?

Jelentem remekül ;-)

Mogyorós süti:

egy csésze mogyoróvaj
egy csésze nádcukor
1 tk. szódabikarbóna
egy nagy tojás

A hozzávalókat késes robotgéppel összekevertettem, majd még gépi habverővel átdolgoztam egy kicsit. (csak hogy legyen mit mosogatni) Szilikon tepsibe apró golyókat formáztam nedves kézzel, mogyorónyinál ne legyenek nagyobbak. Nyolc percig sültek 180 fokon és hagytam őket a tepsiben kihűlni. Kettőt-kettőt nutellával ragasztottam össze. Vigyázat mogyoróveszély!

Ez egyébként már az adventi/karácsonyi próbasütések kezdete nálunk. Mivel nem szeretjük a diót és a mákot, nálunk ilyenkor a mogyoró, mandula, gesztenye kerül terítékre, és a párom kedvéért a csoki. Sok-sok csoki!

2010. november 19., péntek

Mézeskedés




Adventi készülődés




Moha konyhájában láttam csodaszép adventi koszorúkat mézeskalácsból és kedvet kaptam, hogy én is maszatoljak egy kicsit a csajokkal. Sajnos a kézügyességem teljes hiánya miatt soha nem lesznek olyan szépek mint az ihletet adók, írókázás nem nekem való sajnos.

Tészta:

17,5 dkg méz
7dkg vaj
2 tojás
15 dkg porcukor
4 tk. mézestészta fűszer
1 kk. szódabikarbóna
2 ek víz
50 dkg liszt

Máz:
1 tojásfehérje
1 ek. citromlé
20-25 dkg porcukor (amennyit felvesz)

A tésztához a mézet a vajjal kis lángon összeolvasztottam, majd miután kihűlt kimértem a többi hozzávalót és összekevertem. Én most kézzel dolgoztam, a lisztet és a porcukrot is átszitáltam. Egy éjszakát hűtőben pihent a tészta, mielőtt dolgozni kezdtünk vele.

2010. november 18., csütörtök

Juhtúrós pogácsa


Hozzávalók:

1 dl langyos tej
2,5 dkg élesztő
csipet cukor
38 dkg liszt
20 dkg juhtúró
15 dkg tejföl
4 dkg olvasztott vaj
2 tojás sárgája
só, bors
kenéshez tojás

Az élesztőt a cukros tejbe morzsoltam és 10 percet állni hagytam. Ezalatt a többi hozzávalót a keverőüstbe tettem és a lisztben kis mélyedést készítettem. Ide került az élesztő, majd a dagasztó programon hagytam kibontakozni a kenyérsütő gépet. Miután végzett a dagasztással, átköltöztettem a tésztát egy jénaiba és konyharuhával letakarva bő órát kelesztettem. Ujjnyi vastagra nyújtottam lisztezett deszkán és kb. másfél cm átmérőjű köröket szaggattam belőle. Pihent egy negyed órát, majd a tetejét tojással lekentem és 180 fokos sütőben addig sütöttem, míg szép színt nem kapott a teteje. Most bableveshez ettük, de magában is nagyon finom. A legjobb langyosan...

2010. november 17., szerda

Kiss fenyőfa csokitortán




Hozzávalók:

Tészta:

7 tojás
130 dkg liszt
8 dkg cukor
10 dkg cukrozatlan kakaópor

A tojásokat a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzászitáljuk a kakaóporral elkevert lisztet és óvatosan összeforgatjuk. Kerek tortaformában 180 fokra előmelegített sütőben két lapot sütünk belőle.

Krém:
4 dl habtejszín
20 dkg jó minőségű étcsokoládé

A krémet érdemes előző este elkészíteni, de mindenképpen pár órával a torta összeállítása előtt. A tejszínt lábasba öntjük, és beletördeljük a csokoládét. Kis lángon folyamatosan kevergetve felolvasztjuk a csokoládét, vigyázzunk, hogy ne forraljuk fel! Alaposan lehűtjük, majd a tortába töltés előtt robotgéppel sűrű krémmé keverjük.

Piskótás rész:

kb. 15 db babapiskóta
0,5 dl tej
0,5 dl baileys

A tejet az alkohollal elkeverjük és belemártogatjuk a piskótákat.

Tortatálra állítjuk az egyik piskótát, megkenjük a krém harmadával, befedjük a mártogatott piskótával. Erre kerül ismét a krém harmada, majd a második lap. A maradék krémmel befedjük a tetejét és az oldalát.

Díszítés:

10 dkg étcsokoládé
Színes cukorral bevont csokigolyók

Sütőpapírból olyan széles csíkot mérünk ki, amekkora a tortánk magassága és olyan hosszút, hogy körbe tudjuk vele tekerni a süteményünket.A csokoládét felolvasztjuk egy kevés olajjal, egy keveset eldobható habzsákba, v. zacskóba töltünk, a maradékkal megkenjük ecset segítségével a papírcsíkot. Hűtőbe tesszük. Ha megdermedt óvatosan a süti köré illesztjük és lehúzzuk róla a papírt. A torta tetejére a csokival fenyőfát rajzolunk és színes cukorral díszítjük fel.

2010. november 11., csütörtök

Márton nap



A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

forrás:http://martonnap.hu/

A német nyelvterületeken (Hollandia egyes részei, Németország, és Ausztria) fáklyás felvonulásokat szerveztek és Márton-tüzeket gyújtottak. A lampionos felvonulásokat csak a 19. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi mindenkihez eljusson. Manapság ebben elsősorban a gyerekek vesznek részt, sötétedéskor a maguk készítette lampionjaikkal járják az utcákat miközben régi Márton napi dalokat énekelnek.A menet élén általában egy Szent Mártonnak öltözött lovas áll. A helyszín településenként változó: többnyire a piactér, a templomtér vagy esetleg maga a templom ad helyet a rendezvénynek. Általában műsorral is készülnek, mely leggyakrabban a köpönyegét megosztó Márton történetét mutatja be. Lezárásként meggyújtják a Márton-tüzet, és megajándékozzák a gyerekeket valamiféle finomsággal, például pereccel, márton-kiflivel, fánkkal, liba alakú kaláccsal, cukorkával, teával, gyerekpunccsal, márton-musttal. Az egyik legjellegzetesebb Márton napi ajándék a “Weckmann”, ami egy édes tésztából készült ember alakú figura.

60 dkg liszt
3 dkg élesztő
1 narancs reszelt héja
2 tojás
csipet só
6 dkg cukor
250ml tej
10 dkg olvasztott vaj
1 cs vaníliás cukor
mazsola, cukordrazsé a díszítéshez



A hozzávalókból lágy kelt tésztát készítettem és jó két és fél órát kelesztettem, közben sétálni mentünk a csajokkal a csodaszép napsütésben.
Miután hazaértünk, lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, majd próbáltunk emberke formát gyártani az aprónéppel. Egy részéből a tésztának libákat, illetve kacsákat, vagy talán inkább tyúkokat? mintáztunk. Felvert tojással lekentük őket és forró sütőben megsütöttük.

Eredeti recept.

2010. november 10., szerda

Egyet a babának - egyet a mamának



Hihetetlen, de Panni fél éves lett, így újra beköszöntött a nagyüzemi pürégyártás korszaka.

Hozzávalók:

Egy kisebb sütőtök, egy közepes krumpli
25 dkg gesztenyemassza, esetleg sült gesztenye
20 dkg liszt
6 dkg nádcukor
2 ek. olaj
2 tojás
1 narancs héja reszelve + a leve
1/2 cs. sütőpor

A sütőtökből a baba részét felkockázzuk és a szintén megtisztított, felkockázott burgonyával puhára pároljuk.Nekem moulinex exotic párolóm van, pürékészítős időszakban sűrűn használom. A maradék tököt sütőben sütjük meg, amíg hűl,addig a gesztenyét eldolgozzuk az olajjal, cukorral, tojással, narancs levével és héjával, belekeverjük a sütőporos lisztet, majd hozzáadunk 30 dkg sütőtököt. Szilikon muffin formában kb. 30 percet sütjük. Nekem ebből a mennyiségből 9 sütim lett.

2010. november 1., hétfő

Halloween


Tököt faragtunk, a magokat megsütöttük a sütőben, finom lett.
Boszorkányujjakat sütöttem Palócprovence receptje szerint.

50 dkg liszt
25 dkg vaj v. margarin
20 dkg porcukor
1 tojás
1 tk vaníliakivonat
kevés zöld ételfesték (elhagyható)

A hozzávalókból gyors mozdulatokkal vajas tésztát gyúrunk. Megformázzuk és az egyik felére egy-egy szem mandulát nyomunk.

5 dkg mandula
Piros ételfesték
porcukor

Kevés porcukorból, málnapiros ételfestékből és vízből cukormázat készítünk.
A megsült ujjakat kihűlés után megfosztjuk a körmüktől és a mélyedésbe kevés mázat kenünk, majd visszahelyezzük a mandulákat.