2009. július 5., vasárnap

Barackos pite


Szokás szerint Limarától kaptam ihletet. A tésztához nem nyúltam, így:
50 dkg lisztből, csipet sóból, 25 dkg hideg vajból, négy evőkanál nádcukorból, két tojásból és négy evőkanál hideg vízből gyúrtam gyors mozdulatokkal tésztát, amit fél órára hűtőbe tettem. A piteformámat kivajaztam, majd a tészta háromnegyedét kinyújtottam és a formába lapogattam, kicsit megszúrkodtam, és 15 percet elősütöttem. Hat-hét barackot mostam, hámoztam és vékony szeletekre vágva beterítettem vele a tésztát. A krém nálam másfél deci tejszín, 2 tojás, 8 dkg olvasztott fehér csoki, két evőkanál étkezési keményítő jól kikeverve robotgéppel. Ezt öntöttem a gyümölcsre, majd a maradék tésztát kinyújtottam és lóhere formával kiszúrkodtam, erre-arra. Aztán befedtem vele a sütit. A maradék tésztát levágtam, még egy kis adag valamire való ül belőle a hűtőben. 180 fokos sütőben 30 percig sült nálam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése