2009. július 29., szerda

Vendégváron bonbon

Az ötletet itt találtam, szerintem szépséges. A tölcséren kívül persze mindent másképp csináltam.
Nálam kétféle krém készült bele.
Fehércsokis: 0,75 dl tejszín, egy evőkanál sűrített tej, 10 dkg apróra tördelt fehércsoki, egy fél mokkáskanál vaníliaaroma
Étcsokis: 175 ml tejszín, 20 dkg étcsoki eltördelve, két evőkanál sűrített tej
Két lábasba tettem a hozzávalókat és nagyon kis lángon folyamatosan kevergetve addig főztem, amíg el nem olvadt a csoki. Kihűtöttem és pár órára hűtőbe tettem. Felhasználás előtt gépi habverővel a legmagasabb fokozaton habossá/krémessé dolgoztam.
Zentis marcipánmasszám volt itthon, azzal dolgoztam. Vékonyra nyújtottam és 6,5 cm-es köröket szaggattam belőle. Minden kört három cikkre vágtam és kúpokat sodortam belőlük. Ezeket töltöttem meg a krémekkel. A fehércsokis túl lágy lett, még egy fél tábla csokit elviselt volna, viszont roppant édes, legközelebb azt hiszem, ezt elhagyom. A megtöltött kúpokat hűtőbe tettem kicsit dermedni, majd étcsokiba mártottam és az alját cukorgyönggyel bevontam, majd sűtőpapírra téve mentek vissza a hűtőbe. A felolvasztott étcsokit egy kis átmérőjű pohárba tettem és a kúpok csúcsán keresztül fogpiszkálót szúrtam beléjük, így ment a mártogatás. A lyuk helyére tettem a cukorgyöngyöt, ill. egy pici csokit cseppentettem a kihúzás után, hogy ne látszon meg a fogpiszkáló helye. A fehércsokisoknak csak a talpát mártottam meg az étcsokiban, hogy le legyen zárva, majd fogpiszkáló segítségével pontokat rajzoltam rá étcsokiból, mintha bohócsapi lenne. Volt olyan kúp, amit az étcsokiba mártás után hűtőbe tettem, majd zacskóba töltött olvasztott fehércsokival rajzoltam rá mintát.
Hát ilyenek lettek, nem szépségdíjasok az biztos, de az izük finom ;-)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése