2009. július 24., péntek

Főzőkolbászos fasírt

Hozzávalók: egy szál főzőkolbász elválasztva a héjától. 1 kg darált pulykamell, két tojás, só, fehérbors, tej, fokhagyma, vöröshagyma, száraz zsemle v. kenyércsücsök. Két gerezd fokhagymát lereszeltem és egy fél fej vöröshagymát apróra vágtam. Felöntöttem egy deci tejjel és beletettem a jó szikkadt kenyérvégemet. Miután megszívta magát, kézzel összenyomkodtam, hozzáütöttem a két tojást és turmixgéppel szépen egyneművé dolgoztam össze. Sóztam, borsoztam. Egy formát sütőpapírral kibéleltem, a hús felét belesimítottam, majd a közepére tettem a kolbászt és betemettem a húsmasszával. Egy kevés húsom maradt, ehhez két házi chilipaprikát - kiskertemben terem - apróra vágtam és jól elkevertem vele, majd szilikonos sütiformában sütöttem ki. Két darab lett belőle. A kolbászos húst formástól sütőzacskóba pakoltam és jó másfél órát sütöttem, aztán kivettem a papírból, formából és még egy kis színt adtam neki, visszatolva a sütőbe. Közben észrevettem, hogy a hűtőm aljában árválkodik egy cukordinnye. Jól megsikáltam, félbe vágtam, magokat kikapartam. A húsát kivájtam és turmixba dobtam, egy édesfehér joghurt és kb. fél deci maradék tejszín társaságában. A masszát visszatöltöttem a dinnyehéjba és máris volt előételnek gyümölcsleves, csak egy gombóc vaníliafagyi hiányzott belőle ;-)
Sajnos a kész húst szépen tálra szeleteltem és elfelejtettem lefotózni...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése