2009. június 7., vasárnap

Meggy

Hála Ildinek és a bőven termő meggyfájuknak, egy ideje a meggy bűvöletében élek. Készült lekvár, szörp, rumos meggy, meggyleves, a magokat pedig félretettem, kis pamutzsákokba, fülfájás ellen.
Bevallom a dzsemhez Dr. Oetker segítségét is igénybe vettem, dzsemfix szuper 3:1 képében.
1250 g meggyet, 300 g gyümölcscukorral és egy csomag porral öt percig zubogva forraltam, majd még forrón üvegekbe töltöttem és lefordítottam őket pár percre. Jövő héten kipróbálásra kerül, ugyanis töröm a fejem a tatu kifli édes változatán...
A szörphöz a meggy minden kilójához 80 dkg cukrot számolva húsz percig forraltam, majd üvegekbe töltöttem, kihűlés után pedig hűtőbe került. A meggyet magozás után mértem természetesen és főzés előtt gyümölcscentrifugán kinyertem a levét.
A meggyleves nálam úgy nézett ki, hogy fél kiló meggyet egy liter vízben feltettem főni, közben két deci tejszínben jól elkevertem egy evőkanál vaníliás pudingport. Amikor a leves elkezdett forrni, beletettem a tejszínt és állandó kevergetés mellett újra felforraltam. A vízhez lehet adni egy kis citromlevet az elején és héját is szabad bele reszelni, nekem most nem volt itthon friss citromom. Miután elzártuk a gázt a forró levesben kevergetve oldjunk fel 15 dkg cukrot.
Mi hidegen szeretjük és a lányok miatt a tejszín belekeverése előtt turmixgépbe mertem a meggyszemeket és összemixeltem, majd ment vissza a fazékba.
Két kis bébiételes üvegben meggyet rétegeztem barna cukorral (keveset), egészen az üveg szájáig, jól lenyomkodva időnként, majd felöntöttem sütőrummal. Sötét helyre állítottam, ha eszembe jut, jól megrázogatom és majd kitalálok hozzá valami sütit, esetleg fagyi v. krémkelyhet...
Több helyen olvastam, hogy levesbe, szörpbe tesznek pár összetört meggymagot is az íze miatt.

4 megjegyzés:

  1. Végre valaki más is pudingporral készíti a gyümölcslevest. Igaz én eddig mindig puncs pudinggal sűrítettem.
    Azt látom Judit, hogy neked kivétel nélkül mindig öröm a főzés.Irígyellek emiatt.

    VálaszTörlés
  2. Ágnes!

    Ha nincs itthon pudingpor, akkor étkezési keményítővel készítem, de így lesz egy kis plusz íze.
    Tényleg nagyon szeretek sütni, főzni, kísérletezni ;-), ezt a Nagyimnak köszönhetem, már három évesen volt saját gyúródeszkám, nyújtófám és mindent kipróbálhattam a konyhában, nem zavarta, hogy lassabban készül el, hogy mindent összekenek. Jaj, nagyon szerettem!

    VálaszTörlés
  3. Judit!

    És a meggyet előtte/utána kipréselted? (szőkenő vagyok :D)Hogy lesz jó szörp állaga?

    Esetleg érdekelne málna? Lehet, hogy tudunk szerezni jó olcsón, termelőtől!

    Rékáék

    VálaszTörlés
  4. Ott a pont, ezt nem írtam, a meggyet magozás után én átküldtem a gyümölcscentrin, nem vacakoltam a vásznon lecsepegtetésssel.
    Málna érdekelne, szólj, ha lesz lszi!
    Turiba is úgy benéznék, de nem nagyon járunk arrafelé :-(

    VálaszTörlés