2009. május 19., kedd

Csokis süti


Három deci tejszínben felolvasztottam 200 g étcsokoládét, majd a hűtőbe tettem. Egész éjszaka ott pihent, csak másnap foglalkoztam vele tovább.
Hat tojás fehérjét kemény habbá vertem, majd félretettem. A hat sárgáját hat evőkanál nádcukorral kikevertem és hozzáadtam egy evőkanál zabkorpát, öt evőkanál teljes kiőrlésű lisztet, egy fél csomag sütőport. A fehérje harmadával egynemű masszává kevertem, majd fakanállal óvatosan beleforgattam a maradék habot. Sütőpapírral kibélelt gáztepsibe simítottam. (Ekkor jutott eszembe, hogy kakaót is szerettem volna a tésztába tenni, de már mindegy volt). Világos barnára sütöttem, még melegen nedves konyharuhára borítottam, lehúztam róla a papírt és a ruha segítségével rúddá tekertem. Félretettem kihűlni. Ezalatt a hűtőből kikapott csokis tejszínt kézi robotgéppel kemény krémmé vertem a legnagyobb fokozaton. A kihűlt tésztát kisimítottam, belekentem a krém négy ötödét, majd feltekertem. A maradék krémmel kívülről vékonyan megkentem. Szeletelés előtt érdemes hűtőben pihentetni egy órát, szebb szeleteket tudunk belőle vágni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése