2009. április 23., csütörtök

Bableves pogácsával


Ha nem írok, az nem jelenti azt, hogy nem főzök, csak mostanában valahogy mintha kevesebb órából állnának a napok és nem mindig van időm a gép elé ülni...
Találtam egy üveges babot a konyhaszekrényemben, elővettem hozzá egy nagy vöröshagymát, pár gerezd fokhagymát, két szép szál répát, egy ujjnyi szalonnát apróra vágva. A babot kivéve a többi hozzávalót robotgépbe dobtam egy kis olívaolajjal és összeaprítottam. Sóztam, borsoztam. Egy nagy lábosban fedő alatt pároltam negyed órát, majd felöntöttem két liter vízzel, hozzáadtam a babot, három nagy krumplit felkockázva és egy tíz centis kolbászt felkarikázva. Öntöttem hozzá egy dl házi paradicsomlevet és addig főztem, amíg a krumpli meg nem puhult. Paprika a csajok miatt nem került bele, kaptam is érte Atitól, de nem mindig van időm kétfelé főzni.
Sajtos pogácsát ettünk hozzá, ami így készült:

Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt,
  • 12,5 dkg vaj,
  • 1dl tejföl,
  • só ízlés szerint,
  • 1 db tojás,
  • 1 cs száraz élesztő
  • 1/2 dl főzőtejszín
  • 10 dkg reszelt sajt

  • Az élesztőt pici cukorral a tejszínben megfuttattam és az összes hozzávalóval kenyérsütőben dagasztottam. Majd kelesztettem két órát, ugyanis közben átmentünk Lillához játszani a csajokkal. Elnyújtottam félujjnyi vastagra, félbe, majd ismét félbe hajtottam és 20 perc múlva megismételtem a mutatványt. Megint állt 20 percet, aztán még egyszer meghajtottam és pár perc múlva kinyújtottam, tojással megkentem, sajttal megszórtam és forró sütőben készre sütöttem. Finom lett...

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése